BeneFalusi turizmus kárpátalján
Kárpátalja Ukrajna nyugati, Magyarországgal, Szlovákiával,Romániával és egy kis szakaszon Lengyelországgal szomszédos régiója. A térség sok tekintetben eltér Ukrajna többi vidékétől. Ez leginkább annak a következménye, hogy bár lakosságának nagy részét a ruszin nemzetiségűek teszik ki, a II. világháborúig Kárpátalja Ukrajnától függetlenül fejlődött, mintegy ezer esztendeig Magyarország, majd a trianoni békeszerződés után Csehszlovákia, illetve 1945-től 1991-ig a Szovjetunió ukrajnai részeként.
Egyes források vitatott állítása szerint a területre még a honfoglalást megelőzően kalandozó székely magyarok érkeztek a mai Erdély felől. Az általánosan elfogadott álláspont szerint azonban Árpád hadai 895-ben léptek a területre a Vereckei-hágón át. Az I. István idején megszervezett 45 vármegye közül Borsova (később Bereg) és Ung vármegye Kárpátalján található. Ettől kezdve Kárpátalja a Magyar Királyság szerves részét képezte. Az Árpád-korban a terület különböző hadjáratok kiindulópontjává vált. A 11. században többször került sor itt kun, illetve besenyő támadásra is egészen 1085-ig, amikor I. (Szent) László kiverte a betörő besenyő seregeket.
1233-ban kötötte meg II. Endre magyar király és Jakab pápai legátus a beregi egyezményt. IV. Béla uralkodásának kezdetén indult meg a terület benépesítése magyar katonákkal és kisnemesekkel, ám az 1241-es tatárjárás nagy pusztításokat végzett ezeken a területeken, így később már német telepesek érkeztek, majd megindult Halics felől a ruszinok áramlása is. Az Árpád-ház kihalásával a területen elhatalmasodtak a kiskirályok.Károly Róbert ellenük folytatott harcai során az oligarchiákhoz hű magyar kisnemesség elvándorolt. Nagy Lajos uralkodása során kezdett felvirágozni a Máramaros-vidéki sóbányászat.
Kárpátalja a három részre szakadt országban kezdetben a Habsburg-ház által uralt Királyi Magyarországhoz tartozott, illetve 1567-től egy részét az Erdélyi Fejedelemségvette birtokába. A Bocskai István-féle szabadságharcot lezáró bécsi béke során Ung vármegye kivételével egész Kárpátalja az Erdélyi Fejedelemséghez került, majd 1648-ig több megszakítással ott is maradt. 1632-ben II. Ferdinánd I. Rákóczi György erdélyi fejedelemnek ajándékozta Munkács várát. A Thököly-szabadságharc során a végsőkig küzdő Zrínyi Ilona három évi ostrom után 1688-ban végül feladta Munkács várát. A Rákóczi-szabadságharc során Kárpátalja mindvégig a kurucok oldalán állt. Innen indultak 1703 májusában II. Rákóczi Ferenc hadműveletei.
Az 1848-49-es szabadságharc során Kárpátalja lakossága a felkelők oldalán állt, az ellenállás 1849. augusztus 26-áig megmaradt. 1864-ben kezdte el működését az első ruszin szervezet, az ungvári Szent Bazil társulat, amely 1912-ig állt fenn. 1916-ban Kárpátalja görög katolikus és ortodox vallása is átvette a Gergely-naptárt.1918. november 9-én Ungváron megalakult a Magyarországi Rutén Néptanács, majd a Károlyi Mihály-kormány megalapította itt a Ruszka Krajna autonóm területet. Az 1920. június 4-én Csehszlovákiával megkötött trianoni békeszerződés során Podkarpatská Rus néven Kárpátalja Csehszlovákia részévé vált, ám autonómiát csak 1938 szeptemberében kapott ismét a terület.
Az 1938. november 2-ai bécsi döntés értelmében Kárpátalja déli része is (így Ungvár, Munkács, Beregszász) Magyarországhoz került. 1939. március 15-én a magyar hadsereg megszállta a vidéket, ezzel Kárpátalja egészét Magyarország annektálta.1944 októberében a szovjet hadsereg foglalta el a vidéket, majd 1945. június 29-én a Szovjetunióhoz csatolták a területet. Ekkor indult meg a kárpátaljai magyarság kitelepítése, illetve deportálása a gulágokba.
A Szovjetunió felbomlása után Kárpátalja az 1991. augusztus 24-én függetlenné vált Ukrajna része lett. 1991. december 6-án kötötték meg a magyar-ukrán államszerződést, amely többek között a kisebbségek jogainak kölcsönös biztosításáról szólt, és kimondta azt is, hogy a szerződő feleknek nincs egymással szemben területi követelésük.